Swietelsky AG
Vissza

Újabb tanterem felújítását támogatta cégünk

22.09.2021

Átadásra került az ország második SWIETELSKY terme, melynek a székesfehérvári Jáky József Technikum ad otthont. 

 

Újabb építőipari technikummal született együttműködés, mellyel az iskola 48-as oktatóterme is felújításra került. A tanterem modernizálására a „Fogadj örökbe egy tantermet” program keretén belül került sor, mely a későbbiek során hivatalosan is cégünk nevét viseli majd. 

A félmillió forintos beruházás keretein belül megújult a padló, cserére került a bejárati ajtó, új dobogó készült,  új borítást kapott a tanári asztal, valamint átfestették a táblát és a terem falait is.

Az út- és vasútépítésre is specializálódott középiskola támogatásával cégünk a jövő nemzedékének színvonalas képzését kívánja támogatni.


A SWIETELSKY elkötelezett abban, hogy a magyar építőipar szakmai képzésében részt vállaljon, és 21. századi körülményeket biztosítson a jövő generációjának. Az utánpótlás innovatív körülmények között való nevelése mellett egy hosszútávú együttműködés kialakítása is közös célunk – a diákok számára karrierlehetőség biztosítása akár szakmai gyakorlat, akár későbbi álláslehetőség formájában, illetve a SWIETELSKY név ismertté tételét is elő kívánjuk mozdítani a jövőbeli potenciális munkavállalók körében.

Örömmel tölt el bennünket, hogy a budapesti Schulek Frigyes Szakgimnázium mellett már vidéken is avathattunk SWIETELSKY termet! Köszönjük az ünnepségen az egykori alumni diákok részvételét!